A XVI. Országos Jegyző-Közigazgatási Konferencia állásfoglalása Állásfoglalás

A konferencia több más aktuális közigazgatási téma mellett megtárgyalta a Magyar Köztársaság Kormánya "Út a munkához" programja keretében a rendszeres szociális segélyezés területén tervezett rendszerszerű átalakítási javaslatokat.


A konferencia az átalakítási javaslatok fő irányaival egyetért, azonban hangsúlyozza, hogy a program megvalósításában nagyobb szerepet kell adni a helyi önkormányzatoknak és azok hivatalainak. Amennyiben az Országgyűlés - várhatóan novemberben - elfogadja a programot, a szociális ellátási rendszerben új időszámítás kezdődik jövő év elejétől. Ezt megelőzően az önkormányzatoknak foglalkoztatási tervet kell készíteni, mivel a rendszeres szociális segélyezési körből várhatóan mintegy százezer embert fog érinteni a változás, a közfoglalkoztatási támogatási rendszer kialakítása.

A konferencia hangsúlyozza: az átállási idő előkészítéséhez a kormányzat és a központi közigazgatás részéről jelentős segítségnyújtásra lesz szükség, amelyet a programot helyben végrehajtó önkormányzatok igényelnek is: a többletfeladatok ellátásához megfelelő személy és anyagi erőforrások központi biztosítása szükséges.

Az átállási idő előkészítése során kiemelten fontosnak tartja a konferencia az elosztás elveinek kialakítását, amely munkába igényeljük az önkormányzati és közigazgatási szakmai érdekszervezetek közvetlen bevonását.

A szociális ellátórendszer átalakításának első eleme a program megvalósítása, amelynek kulcsszava a munka becsületének és értékének visszaállítása. Ezért ezt mindenképpen megfelelően előkészítve, jó kell végrehajtania az állami és önkormányzati szerveknek, mivel ez fogja megalapozni a további ellátórendszeri szerkezetalakítás irányát, módját és nem utolsó sorban sikerét, mely a magyar társadalom és mindannyiunk érdeke.

Siófok, 2008. szeptember 12.

Kapcsolat

 Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége (KÖZSZÖV)

Székhely: 2100 Gödöllő, Szabadság tér 7.
   
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.